2015. november 8., vasárnap

Azért ezt nem kellett volna... :)

Kijelenthetem, nagyon rég nem vakeráztam. Oly rég, hogy megszűnt azóta az az email címem, amire a rendszer az elfelejtett jelszó helyett újat küld, szóval gyorsan csináltam egy másik fiókot, mert a tesóbarátnőm szólt, hogy egy Flavas lány van fent, igaz licites, de gondolta, nézzek rá. Így lett. A fix árat sokalltam érte, így rátettem a minimumot, és vártam. Tegnap este óta újabb típussal mondhatom gazdagabbnak a csapatomat, igaz  hét vége előtt nem számítok a hazajövetelére:
Barbie baba régi típusú

Van egy ikertesója is, remélem egy gyűjtőhöz került ő is :) Szóval, miközben izgatott várakozásban leledzettem, szétnéztem a megfigyelt aukciók közt is. És ott volt  A BABAHÁZ. Nagyjából azóta vágytam egy ilyen három szintes kecóra, hogy először láttam a reklámját a tv-ben, a kiadás szerint 1993-körül. Akkor is arany árban mérték, és ez a mai napig sem változott, hacsak a tavalyi évet nézem, amikor is 15 és 30 körül hirdették őket.  
Tehát, igazából nem terveztem házat venni, de piszkálta a csőrömet, hogy na ne már  ilyen semmi pénzért keljen el, még akkor se, ha hiányos! Szóval nyomtam egy kicsit rajta... Olyan frankón sikerült, mint még sosem... 
Íme, a mi toronyházunk: 



Nos, a képek nem túl jók, de ha megérkezik, és összerakom, agyon fogom fotózni, elhihetitek. :) 
Hogy mi ebből a tanúság? Egyrészt a világon semmi, másrészt ne licitálj poénból, harmadrészt mindent meg fogsz kapni, amit szeretnél, csak lehet, éveket (évtizedeket) kell várnod rá. Legközelebb az új babaházból jelentkezünk be :D
U.I.: Itt lehet gyönyörködni az eredetiben a Matteltől

2015. november 1., vasárnap

Hannah Montana barátnője, megint...

Már van annak egy jó éve is, mikor megvettem a nagyim húgát, aki idősebb babának nézett ki, és kiderült, ő Lily lenne, Hannah Montana barátnője. Szóval, Csillánál a herceggel együtt várt rám Lili, ezúttal sokkal ifjabb kiadásban.

 "Apuval"

 És a másik Lily-vel.


Azt hiszem jól látható a különbség, valamint, hogy igazából egyik sem hasonlít a színésznőre. A csajszin viszont eredeti ruha van:
H.M is megvan eredeti ruhában, már csak érte kellene menni...



1991, Szörny herceg

Emlékszem az első mesére, amit videokazettán szó szerint rongyosra néztünk. A Szépség és a szörnyeteg volt az. Akkoriban mifelénk még csak a Suncharme Barbie reklámjára csorgott a nyálam, határainkon túl azonban az igényeknek megfelelően piacra dobták a mese szereplőit:

Belle-hez még nem volt szerencsém, de a pasi ismerős volt, pláne, hogy az eredeti ruhájában tették nekem félre. Szóval, íme a legújabb pasink:

 Kibontottam a haját:

Természetesen szerephez jut, viszont  még nincs meg a karaktere. De mivel vele együtt hazakerült egy lány is, az tuti: Van egy kamasz lánya.

2015. október 7., szerda

Dologidő....

Mostanában rengeteg dolgom akad, de a csapatom sem unatkozik. Elvállaltunk ugyanis egy nagyon csodás feladatot. Midge és kedvenc modellünk izgatottan vetették bele magukat a munkába. Kitaláljátok, mi készül?

Megsúgom, ez nem az a ruha ;)

2015. szeptember 15., kedd

Borsószem és Cordy

Akadt egy kis probléma, már ami egy-egy babát illet, ezért azt gondoltam, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Borsószem hercegkisasszonynak ugyanis van egy ikertesója, akitől a ruházata és a fülbevalója különbözteti meg, és erre a barátnőm hívta fel a figyelmemet! 

 1999-es Cordy Chic
 És borsószem. A haja is sokkal hosszabb, ja és zöld a szeme. De jöhet  ő is :)  :)

Ismeretlen akcióhős bevágódva

Be kell valljam, nagyon ritkán jön velem haza hirtelen fellángolásból egy fickó, de mivel a csodás szőke herceg most nem fért a keretbe, ő meg negyed áron volt, hát nem cécóztam.
 Íme a dögcédulás fullmozgós, különleges fejű pasink:





Én teljesen elvarázsolódtam tőle. Szerepeltetni fogom Rózsafalvában, előbb-utóbb :) Hiszen van egy katona a családban, Piper sógora...


Shakira, úrja

Csillától jött haza az új Shakira babám, alig egy héttel a kipakolása után. Mivel van már egy, így azonnal felismertem őt, és szinte eszem vesztette a haja miatt. Régóta vadászom ugyanis egy igazi göndör hajú babára. 
Nos, akkor egy kis háttérinfó:
 Shakira olyan népszerű, hogy nem csak egy baba került róla a piacra:



















Nem tudom, az én lányom épp mely kiadásból volt, de a mostani tuti azonosítóval rendelkezik.

Összehasonlítás, az arcukról. Szerintem a göndör hajúnak szebb az arca, élőben mindenképp.
 És íme, a mi beköltöző csajunk - illetve, ahogy eredetileg kinézne, ha ruhában jött volna. Mert szegénykém meztelen futott be...



Tehát a mi szépségünk:


 És az új fiúval. 
Alig várom, hogy gyönyörű ruhát varrjak neki.