2017. november 18., szombat

Egy kis beszámoló

Ez az év zsúfoltra sikeredett, minden túlzás nélkül mondhatom. Költözések, remények, élet-leckék folyamatosan, babák jöttek, majd mentek ( volt olyan amit be se fotóztam, és már tovább is adtam). Szóval ebben az egy évben úgy érzem hármat éltem meg. Mostanra kezd kicsit nyugodni a helyzet, van lakás, van munka, és végre ma (meg a múlt héten) megfogadtam a barátnőmnek adott tanácsot, lett Én időm is. Szóval nekiláttam, és a hosszas, gondos agyban történt tervezgetés után neki ugrottam Alanna és Clara szobájának. Először azt határoztam meg, hogy ez egy hosszú távú szoba lesz, azaz "felnőtt" méretre dolgoztam. A nagy három szintes  villa most csak két szintig van össze állítva, igy  az egyik szintlap lett a mérték. Amiben még biztos voltam, hogy ablakfülkét akartam a lányszobára, és mivel egyszer már csináltam ilyesmit, most egész gyorsan megvolt az alap. 
 Amint rendesen odaragadt, rájöttem az orbitális hibára, de akkor már mindegy volt.
 Elkészült a két oldalú padló is. 

 Heart anyuka beültetve az ablakba, hogy tuti jó lesz-e a méret
 Belső nézet
 Külső nézet

 A padlózattal. 
 Papírozás, ahogy jutub videókon is van...
 Szóval egy hete itt hagytam félbe a lányszobát, és hétfőtől próbáltam felvenni a munka fonalát, mit mondjak, nem valami nagy sikerrel.  A tapétára és egyáltalán bármilyen ép gondolatra sem maradt energiám. Félálomban merült fel bennem pénteken a tündéres-egyszarvús poszter, amit szombaton reggel  gyorsan összedobtam. Aztán ha már lendületet kaptam, meg sem álltam...
 A kép közelebbről
 Ablak+keret
 Tapéta
 És az alap. frankón passzol bele
 Egy kis bútorpróba 
 Alanna ágyába most már puha matrac is van

 És egy kispárnát is varrtam neki. 
Holnap a hivatalos tanulás jön, de remélem, mihamarabb tudom a lányszobát folytatni.

3 megjegyzés:

  1. Nekem azt hiszem sosem lesz ennyi időm:-((((((((((((
    Kíváncsi vagyok milyen lesz, ha elkészül. Az egyszarvús kép nagy ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy délelőtt munkája, igazából. Tény, hogy nagyon de nagyon magamra kellett parancsolni, viszont bevallom, nagyon jó volt végre valami kikapcsolóval foglalkozni. Azóta gondolkoztam a most még hiányzó falakról is, de hogy mikor csinálom meg... Remélem, még az idén :)

      Törlés
  2. Micsoda fantasztikus átalakulás vette kezdetét! Ez az ablakfülke nagyon fain, kár, hogy egy hasonló már nem fér be hozzám... Teljen sok örömöd az alkotásban! A kész remekműre is kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés