2017. augusztus 26., szombat

2017- Ötödik...

Az idei talin voltunk a legtöbben, nagy örömömre. Sajnos volt pár babás, aki aznapra kidőlt, de ezzel számolni kellett a nagy számok törvénye alapján. Tehát, több okból is, mi péntek kora este indultunk el, és nagyjából éjfélkor kerültünk ágyba. Másnap reggel nagyon jól kezdődött a nap, ugyanis az éjjel folyamán hálócimbink akadt! Bogi kislánya annyira várta Márkot, hogy az éjszaka átsétált, és lefeküdt hozzánk :) Annyira édes volt, szívem szerint össze-vissza puszilgattam volna, de mivel ritkán lát, szegényt nem akartam megrémíteni. Márknak viszont fejedelmi rajongás jutott ki, szóval reggel beindult a cukiságcunami, és a gyerekem lelkesen élvezte, hogy Cseni babázik vele:

Hirtelen rájöttünk, hogy Tündi a vonaton ül, úgyhogy gyorsan összekaptam magam, és kimentem elé az állomásra ( a budapesti tömegközlekedés megér pár szót, de az másik sztori, és csupa jó!!) Sikeresen befutottunk, és kezdetét vette a banzáj.
Rengeteg baba volt. 

Tünde Götz lányai megmozgattak bennem valamit, aztán ahogy sorra futottak be a többiek, egyszer csak kikerült egy kis szépség: 
Énekesek egymás közt
Úristen! BUMMMM! És végem volt. Most rá gyűjtök, igen nagy lendületet bele adva. 
Tehát, rengeteg baba volt, én javarészt fogdostam és beszélgettem, így pl. a nagyik közös képére akkor eszméltem rá, mikor az már rég kész volt :D Szombaton több új babával is gyarapodtunk. Az első régi vágyam Michael Jackson volt, akinek baba másai baromira felértékelődtek az énekes halála óta. Juditnak hála, egy hete van nekem is Jacom!!!!
Imádom nagyon, és iszonyatos boldogság nekem. A másik baba egy 35. évfordulós Barbie replica, ő dobozos most egy ideig, annyira hihetetlen :)



Végre volt szerencsénk Gavin-hez, a csajok nagyon örültek neki

Moxie teenz sor
Orsi egyik mini Sindy lánya. 
Gaviiin 


 Orsitól jött velem ez a kis csoda, aki egy Paola Reina baba: 
Adél Ferencsik fényképe.
Nos... Szintén a muszáj neki csinálni valamit kategória. Két dolog miatt szeretem. Az egyik, hogy ha a legjobb barátomnak kislánya született volna, éppen ilyennek képzelem el. A másik, hogy hasonlít Emilyre (akiről fent áradoztam) 
Volt after is, de mivel a Sheperdek megkomolyodtak az elmúlt év megpróbáltatásai után, egy kis ábrándozáson kívül semmi nem történt, valamint délelőtt Aftereztek a vendéglátókkal. Az egy külön sztori lesz :)









3 megjegyzés:

  1. Legjobb dolga Gavinnek volt, az egyértelmű :))) Nem is gondoltam, hogy Emily ennyire tetszik majd másoknak is :) én változatlanul imádom :) Végre van kép a gyerekekről is, olyan aranyosak voltak !!

    VálaszTörlés
  2. Szinte pillangó szárnyakor repült el ez az 5 év. Jó minden évben találkozni, annak ellenére, hogy egész évben van lehetőségünk egymás blogját nézegetni, csetelgetni.

    VálaszTörlés