2013. augusztus 31., szombat

-3

Tehát, már csak három bejegyzéssel leszek elmaradva, ha ezt kiposztolom. A héten folyamatos rohangászásban voltam, és ha épp nem a suli-ovikezdésre szórtuk két kézzel a pénzt, akkor írtam. Mert az idei Aranymosáson meg akarom méretni magam! Egy vicces, romantikus regénybe fogtam bele, ami egy (milyen meglepő) lány és egy fiú (na jó, kicsit kinőttek ebből tehát két harmincas korú emberke a főhős) kapcsolatának kezdetéről és alakulásáról fog szólni. lehet jelentkezni próbaolvasásra ;)
 De nem ez a lényeg, hanem az új kislányunk!! Elég sűrűn megfordulok a karitászban, így régi ismerősként köszöntött az eladó, én pedig kerek szemmel nyúltam azért a babáért, mert  neki jönnie kellett, ha tetszik, ha nem. A férjem igen érdekes arcot vághatott, mert megkaptam az eladótól ajándékba. Tehát, íme az én ajándék gyönyörűségem, akinek még nincs neve:
 Csodálatos arca van szerintem, és ami furcsa, hogy nincs jelölés benne! Most épp ruhát cseréltek az új barátnőjével, akinek nagyon hasonló a testalkata, de nem azonos.
A lányok egymás mellett. Jól látható, hogy Nancy bizony magasabb, és nem tudom, de a fekete szépségnek sokkal inkább illene a puffos ujj, és a Holly Hobby-ra jellemző öltözet:

Nos, amit még fontos említenem, az a gyönyörű szép haja. Alul csigás, egyszerűen imádni való





Most már csak valami szép nevet kellene találni neki :)

6 megjegyzés:

  1. A névvel kapcsolatosan nem tudok ötletelni, de az biztos, hogy nagyon-nagyon szép baba! :) A szemei különösen szépek...
    Nekem vannak róla sejtéseim, de nem segítek, amíg nem kell. :)
    Üdv a csapatban, apró szépség! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyből két dolog tűnt fel, mikor megláttam a dobozban: Milyen szép, és hogyhogy nem vette észre senki? Hát mert rám várt :) Azt mondanom sem kell, büszkén hoztam haza a karjaimban! És nem érdekelt, ki mit gondolt :D

      Törlés
  2. Gyönyörű bőrszíne van!!! :-)

    VálaszTörlés
  3. Hohó, hohó, te most megelőztél! Én is vettem egy ilyen babát, és kistestvéreit is, és készülök egy hosszú posztot írni róla. Nézd meg a nevét az Ezerarcú babakönyvben:-), a többit meg majd leírom a következő posztban:-)
    Tényleg szép baba, és értékes is! Gratulálok!

    Hol is van az a Karitász???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most csak hülyéskedsz?? Én meg megkaptam ajándékba! Büdös nagy mázlista vagyok!! Nekem sajna nincs meg ez a könyv, de ezzel nagyon kíváncsivá tettél! Azt gondoltam, hogy volt hozzá valami, mert a kezei úgy vannak formázva, hogy tudjon pl. babakocsit tolni. A posztot kérlek gyorsan, mert Hétfőn és Pénteken van nyitva, hátha meglesznek a tesók is :) Ja, és Kiskunfélegyházán :)

      Törlés
  4. Gyönyörű ez a baba! Nekem az orra nagyon tetszik, olyan valósághű lesz tőle, mint egy igazi kislányarc! Különösen az utolsó képen nagyon valódi, finom vonalai vannak!
    Gratulálok, és égek a kíváncsiságtól, ki is lesz Ő! :)

    VálaszTörlés