2013. december 6., péntek

Télapó ajándéka....

Idén rendhagyó télapó jött hozzám. Zöld egyenruha, bringa, (na ha nagyon elvetemült akarok lenni, akkor annak is szarva van) szóval a lényeg, hogy befutott! És szédületes mosolyával együtt egész kis ajándékarzenállal árasztott el. Először is, meghozta az ajakápolót, amit házilag készítettek nekem, és amiért nagyon hálás vagyok Gerdának, másodszor pedig nála volt Skelita! Ó, hát a boldogságot leírni nem tudnám! Pláne, miután szerencsémre elég hideg volt, hogy arra foghassam őrületes kézremegésem. Nehogy bevalljam már, hogy a véletlen bal-jobb kontakt borított ki :D 
Tehát, íme a harmadik Monster High lányka, és az első, aki az enyém! 

 A fő kedvenc azonnal pártfogásába is vette, pláne mert Dr. Calaveras családterapeuta, és ő fog segíteni Leslie valamint az apukája közt helyretenni a dolgokat :)



 Olyan kedves kis pofija van, egyszerűen csak imádni lehet. Ne nézzetek őrültnek, de a tekintete olyan hálás. Mintha örülne, hogy foglalkozunk vele. szegény elég piszkosan ért ide, nem tudom, milyen sorsa volt, de itt nagy a rajongás iránta :)




Remélem, mindenki hasonlóan megkapta a télapótól, amit szeretett volna :)
Ja, még valami. Mikor a lányom hazaért, és meghallotta tőlem hogy: "Bi di bumm bumm" már tudta is, hazaért a kis kedves. Ezt vagy százszor néztük meg:

2 megjegyzés:

  1. Hát, igen, ha ezek a babák beszélni tudnának... Bűbájos! :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól sikerült a Mikulásnapod, csodás a babád.

    VálaszTörlés